Vukán György

Mutasd meg a barátaidnak!

Bejött a terembe. Fáradt öregembernek látszott. De aztán hamar kiderült, hogy nem az. 🙂
Leült a zongorához, beállította a szék magasságát, és kottából kezdett játszani.
Komolyzenét!
Nem szeretem ezt a kifejezést. Mitől komoly a zene?
Akkor pontosítsunk. Klasszikusokat játszott. Olyan szerzők műveit, akiknek a nevét a jövő században is ismerik majd az emberek.
És később is.
Aki lagzilajcsin nevelkedett, nem értékeli sokra őt..

Lazán forgatta a kottalapokat, nem kellett külön ember hozzá.
Csak ő és egy öreg zongora.
Mesélt nekünk. Bemutatta, mi van még a világban azon kívül, amit eddig éreztünk.

Az eljátszott kottákat bal kéz felől lerakta a zongorára.
Amit nem sikerült a zongorára tennie, azt lezser mozdulattal a földre ejtette.
A klasszikusok után következtek az ő szerzeményei. De előbb levette a szemüvegét.
Igaz, nem tudom, hogy rögzítve volna egy hang is abból, amit ott, akkor előadott.
Improvizált.

Hallottam egyszer egy zenésztől, ha hétvégén koncertet ad, egész héten gyakorol és akkor remekül sikerül az impró.
Pedig amit egész héten játszik, az lehet hogy nem is hasonlít ahhoz, amit élőben előad.
Ez a dzsessz.

És eljött az a pillanat, amikor megmozdult kezem, lábam.
Ritmusra mozogtam. Ezek szerint lehet ülve is táncolni! 🙂
Csak nem kell eleve kizárni a lehetetlennek tűnő dolgokat az életünkből.
Óvatosan körülnéztem és láttam, hogy nem vagyok egyedül.
Elkezdték felvenni a tempót a többiek is. Mosoly jelent meg az arcokon, önfeledt hullámzás kezdődött.
Diszkréten persze. Nem erősödött csápolássá. 🙂

Vukán György, a zongora varázslója közben csak bűvölte és bűvölte. Boszorkányos gyorsasággal futottak a kezei a billentyűkön.

Találós kérdés.
Honnan lehet tudni hogy valaki egy jó zongorista?
Közel mész a zongorájához, és megnézed, vannak-é poros billentyűk rajta. Ha a mély és a magas billentyűk porosak, akkor még van mit tanulnia! 🙂

Ha jól számoltam, ötször tapsoltuk vissza.
A Kék Rapszódia dübörgött, hullámzott, simogatott és terjedt a lúdbőr a teremben.
A Csendes éj volt a végső.
Kezdte a témával, átugrott jazz-be egy hosszú improvizációra és a végén megint a jól ismert karácsonyi ének hangjai szólaltak meg.

Vukán György fogszakorvos, zongora és jazzmágus.
Nemzeti kincseink egyike.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Solve : *
30 × 18 =


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .